Az adatkezelési tájékoztató célja

Jelen dokumentum célja, hogy a DEVBOX Kft., mint adatkezelő (a továbbiakban egységesen Adatkezelő) leírja az Adatkezelő szervezetében alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és védelmi intézkedéseket. 

Az Adatkezelő egyúttal e dokumentumban tájékoztatja ügyfeleit, partnereit, illetőleg minden olyan természetes- és jogi személyt, akik az Adatkezelővel bármilyen – jogi szempontból értelmezhető – kapcsolatban állnak és a személyes kezelése során érintettségük keletkezik, az általa kezelt személyes adatok kezelésének szabályairól, az alkalmazott védelmi intézkedésekről eljárásokról és az adatkezelés módjáról.

Az Adatkezelő jelen Adatkezelési tájékoztatóban leírt szabályokat, rendelkezéseket és kötelezettségeket saját magára jogilag kötelező érvényűnek tekinti és működése során alkalmazza, valamint kijelenti, hogy jelen dokumentumban leírt és alkalmazott adatvédelmi szabályok és eljárások megfelelnek a hatályos adatvédelmi nemzeti és Európai Uniós jogszabályoknak. Adatkezelő kijelenti továbbá, hogy fontosnak tekinti az információs önrendelkezés jogát, különös tekintettel a személyes adatokra és saját hatókörében minden elérhető szervezeti, működési, szabályozási és technológia intézkedést megtesz e jogok betartása és betartatása érdekében.

Az Adatkezelési tájékoztató mindenkor hatályos verziója a https://devbox.hu/adatvedelem  hozzáférhetőségeken érhető el. Az Adatkezelési tájékoztatót Adatkezelő bármikor megváltoztathatja, a közzététel- és az Érintettek tájékoztatásának kötelezettsége mellett.

Az Adatkezelő adatai

Az Adatkezelő cégadatai

Név: DEVBOX Kft. 

Székhely: 7054 Tengelic, Rákóczi u. 9.

Cégjegyzékszám: 17-09-010568

A bejegyző bíróság megnevezése: Szekszárdi Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 25170605-2-17

Központi telefonszám: +36 20 420 6782

Központi e-mail: [email protected]

Az Adatkezelő elérhetőségei

Adatvédelmi kérdésekben Adatkezelő az alábbi elérhetőségeken kereshető meg:

Elektronikus úton: [email protected]

Postai úton: 7054 Tengelic, Rákóczi u. 9.

Az Adatkezelő a hozzá beérkezett adatvédelmi megkereséseket (e-mail) a 3.8. pontban, az erre az adatkezelésre vonatkozó, meghatározott ideig őrzi meg. Ennek leteltével ezek visszavonhatatlan módon törlésre kerülnek.

Adatkezelő Adatkezelései és a kezelt személyes adatok

Kapcsolatfelvétel során megadandó személyes adatok

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása

Az adatkezelés célja: ajánlatadás

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: kapcsolatfelvétel nem lehetséges

Az adatkezelésben kezelt adatok: név, e-mail cím, telefonszám, üzenet

Az adatkezelésben kezelt adatok megőrzési ideje: 1 év

Szolgáltatás megrendeléshez kapcsolódó adatok

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása

Az adatkezelés célja: megrendelés teljesítése

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: szolgáltatás nyújtása nem lehetséges

Az adatkezelésben kezelt adatok: név, e-mail cím, telefonszám, megjegyzés

Az adatkezelésben kezelt adatok megőrzési ideje: együttműködés, szerződés időtartama

Technikai adatok

Technikai adatok, azon adatok, amelyek az Adatkezelő rendszereinek működése során többnyire automatikusan keletkeznek és kerülnek rögzítésre. Egyes technikai adatokat a rendszer, az Érintett külön nyilatkozata, vagy cselekménye nélkül is tárol és bizonyos esetekben automatikusan naplóz. A technikai adatok az Érintett személyének azonosítására közvetlenül nem alkalmasak, azonban összekapcsolhatók felhasználói adatokkal, így az azonosítás elvileg lehetővé válik. Ilyen adatkapcsolatokat az Adatkezelő nem készít, kivéve egyes olyan esetekben, amikor erre Adatkezelőt törvény kötelezi. A technikai adatokhoz kizárólag az Adatkezelő és Adatfeldolgozói férhetnek hozzá.

Az adatkezelés jogalapja: a szolgáltatás nyújtásához alapvetően szükséges

Az adatkezelés célja: kiszolgálás technikai biztosítása

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: szolgáltatás nyújtása nem lehetséges

Az adatkezelésben kezelt adatok: IP cím, böngésző adatai

Az adatkezelésben kezelt adatok megőrzési ideje: 5 év

Böngésző Süti – Cookie

A sütik feladata

A HTTP-süti (süti, cookie) kisméretű adatcsomag, amelyet az internetes böngészés során a látogatott weboldalt tartalmazó szerver hozza létre a kliens webböngészője segítségével, az első látogatás alkalmával, ha ez a böngészőben engedélyezve van. A sütik a felhasználó számítógépén, előre meghatározott, böngésző típusonként eltérő helyen tárolódnak. A további látogatások során a tárolt sütit a böngésző visszaküldi a webszervernek, különféle, a kliensről szóló információkkal együtt. A sütik segítségével a szervernek lehetősége van az adott felhasználó azonosítására, róla különféle információk gyűjtésére és ezekből elemzések készítésére. A sütik főbb funkciói:

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
  • megkönnyítik, egyszerűsítik, kényelmesebbé, gördülékenyebbé teszik az adott weboldal használatát;
  • szükségtelenné teszik már megadott adatok újramegadását;
  • általában javítanak a felhasználói élményen.
  • A sütik használatával az Adatkezelő adatkezelést végez, amelynek fő céljai:
  • felhasználó azonosítás
  • az egyes munkamenetek azonosítása
  • hozzáférésre használt eszközök azonosítása
  • bizonyos megadott adatok tárolása
  • nyomon követési és helyinformációk tárolása és továbbítása
  • analitikai mérésekhez szükséges adatok tárolása és továbbítása

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása

Az adatkezelés célja: szolgáltatás nyújtása, statsztika

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: szolgáltatás nyújtása nem lehetséges

Az adatkezelésben kezelt adatok: IP cím, session azonosító, dátum és időpont, böngésző típusa

A sütik lejárati ideje: 1 év

Munkamenet sütik – session cookie

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az Adatkezelő weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

Az adatkezelés jogalapja: weboldal meglátogatása

Az adatkezelés célja: szolgáltatás nyújtása

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: szolgáltatás nyújtása nem lehetséges

Az adatkezelésben kezelt adatok: session azonosító

A sütik lejárati ideje: 1 év

Harmadik fél által elhelyezett analitikai sütik – analitikai cookie

Az Adatkezelő weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az Adatkezelő szervere információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

Az adatkezelés jogalapja: érintett hozzájárulása

Az adatkezelés célja: statisztika készítése a látogatókról

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: nincs

Az adatkezelésben kezelt adatok: IP cím, felhasználói azonosító

A sütik lejárati ideje: 2 év

Harmadik fél által elhelyezett analitikai sütik – egyéb analitikai cookie

Az Adatkezelő weboldalán alkalmazza a Hotjar mint harmadik fél sütijeit is. A Hotjar statisztikai célú szolgáltatás használatával az Adatkezelő szervere információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

Az adatkezelés jogalapja: érintett hozzájárulása

Az adatkezelés célja: statisztika készítése a látogatókról

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: nincs

Az adatkezelésben kezelt adatok: IP cím, felhasználói azonosító, rögzített felhasználói tevékenység felvétele

A sütik lejárati ideje: 1 év

Sütik letiltásának-, sütikkel kapcsolatos szabályok beállításának lehetősége

Az Érintettnek lehetősége van bizonyos típusú sütikre vonatkozó szabályok beállítására, pl. a sütik használatának mellőzésére, a sütik letiltására stb., a használt böngésző megfelelő beállításaival. A sütik szelektív, vagy általános tiltásának beállítási lehetőségeiről szóló információk az adott böngésző „Segítség/Help” menüjében találhatóak meg. Ezek segítségével a sütik:

A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben hogyan lehet a sütiket:

  • általánosan letiltani;
  • sütik elfogadásának módját beállítani (automatikus elfogadás, egyenként kérdezzen rá, stb.);
  • gyenként letiltani;
  • egyenként, vagy csoportosan törölni;
  • egyéb sütikkel kapcsolatos műveleteket elvégezni.

Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

Általános adatkezelési irányelvek

Adatkezelő a 3. pontban felsorol Adatkezelésekben a személyes adatok kezelését, minden esetben az adatkezelésben megadott céllal és az ott megadott jogalap alapján, a 4.2. pontban felsorolt jogszabályok szerint végzi. 

A személyes adatok kezelése minden esetben az Érintett önkéntes hozzájárulásával történik, amely hozzájárulást az Érintett bármikor jogosult visszavonni.

Adatkezelő egyes személyes adatokat, jogszabályi kötelezettség folytán, bizonyos esetekben és bizonyos rendhagyó feltételek esetén, köteles az Adatkezelésekben leírtaktól eltérő módon kezelni, átadni, továbbítani, tárolni. Ilyen esetekben Adatkezelő gondoskodik az Érintettek értesítéséről, amennyiben az adott jogszabály előírásai ezt lehetővé teszik, vagy nem tiltják kifejezetten.

Az Adatkezelések jogalapját adó jogszabályok

Adatkezelő a személyes adatok kezelését az alábbi jogszabályok alapján végzi:

  • DPR Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 
  • 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 
  • évi C. törvény az elektronikus hírközlésről.
  • 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.
  • A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény.
  • A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet.
  • évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről.

Az adatok tárolása és biztonsága

Az adatok fizikai tárolási helyei

Adatkezelő a személyes adatokat integrált informatikai rendszerén tárolja. A rendszer elemei a következő földrajzi, fizikai helyeken vannak elhelyezve:

Adatkezelő központi telephelye7054 Tengelic, Rákóczi u. 9.
Adatkezelő fióktelepe7100 Szekszárd, Kossuth Lajos u. 13-15. 1/6.
Hosting Szolgáltató1132 Budapest, Victor Hugo u. 11-22.
Hosting Szolgáltató60313 Frankfurt am Main, Németország
Hosting Szolgáltató1098 Amsterdam, Hollandia

 

Az adatok informatikai tárolásának módja és logikai biztonsága

Adatkezelő a személyes adatok kezelését elsődlegesen megfelelően kiépített és védett informatika rendszerén végzi. Az informatikai rendszer üzemeltetése során gondoskodik az azon tárolt, feldolgozott és továbbított adatok információbiztonsági alapattribútumainak megfelelő szintjéről, úgymint a kezelt adatok:

  • sértetlenségéről (Integrity), az adat eredetisége, változatlansága biztosított;
  • bizalmasságáról (Confidentality), kizárólag az arra jogosultak, a jogosultságukat nem meghaladó mértékben férnek hozzá;
  • rendelkezésre állásáról (Availability), az adat a jogosultak számára hozzáférhető és elérhető, az elvárt rendelkezésre állási időtartamban. A szükséges informatikai infrastruktúra üzemkészen rendelkezésre áll.
  • Adatkezelő a kezelt adatokat:
    • szervezeti, működési, 
    • fizikai biztonsági, 
    • információbiztonsági 

védelmi intézkedések strukturált rendszerével védi. Adatkezelő a védelmi intézkedéseket rendszerét és az egyes védelmi intézkedések védelmi szintjeit, a védendő adatok fenyegetéseinek hatására felmerülő kockázatokkal arányos mértékben alakítja ki és működteti. A védelmi intézkedések adatvédelmi szempontból elsősorban a véletlen vagy szándékos törlés, jogosulatlan hozzáférés, szándékos és rosszhiszemű nyilvánosságra hozatal, véletlen nyilvánosságra kerülés, adatvesztés, adatmegsemmisülés elleni védelmet célozzák.

Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre

Az adatokat elsődlegesen az Adatkezelő, illetve belső munkatársai jogosultak megismerni, a jogosultsági szabályoknak, a jogosultsági rendszernek és az egyéb belső szabályozásoknak megfelelő mértékben. Az Adatkezelő egyes adatokkal kapcsolatos műveleteket, feladatokat, harmadik fél Adatfeldolgozókkal végeztet el. Az Adatkezelő az adatokat a felsoroltakon túl nem teszi közzé és egyéb harmadik személyeknek nem adja át.

CégnévCímTevékenységSzerepkörÁtadott adatok köre
Henbon Kft.7100 Szekszárd, Remete u. 57.KönyvelésAdatfeldolgozóMunkavállaló neve, címe, adóazonosító jele

Érintett neve, számlázási címe

KBOSS.hu Kft.1031 Budapest, Záhony utca 7/C.SzámlázásAdatfeldolgozóHozzáférés a kiállított számlákhoz.
3in1 Hosting Bt.2310 Szigetszentmiklós, Brassó u. 4/A.TárhelyszolgáltatásAdatfeldolgozóHozzáférés a honlapok teljes tartalmához és a levelezéshez
RACKFOREST KFT.1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22.TárhelyszolgáltatásAdatfeldolgozóHozzáférés a honlapok teljes tartalmához és a levelezéshez
Google Inc.Mountain View, California, USALevelezés, analitikaAdatfeldolgozó– Hozzáférés a teljes levelezéshez

– Hozzáférés a weboldalak statisztikai adataihoz

Digital Ocean LLC.101 Avenue of the Americas, 10th Floor, New York, NY 10013VPS szolgáltatásAdatfeldolgozóHozzáférés a VPS szerverek teljes tartalmához
RunCloud Sdn. Bhd.D2-04-09, Tamarind Square,

Persiaran Multimedia, Cyber 10,

63000 Cyberjaya,

Selangor,

Malaysia

Technikai háttér biztosításaAdatfeldolgozóHozzáférés a VPS szerverek teljes tartalmához
MAILERLITE UABPaupio g. 46 11341 Vilnius, LithuaniaHírlevélküldésAdatfeldolgozóHozzáférés a feliratkozók adataihoz
Facebook Inc.Menlo Park, California, USAFacebook oldal, Facebook PixelAdatfeldolgozófelhasználó neve, kommentjei, IP cím, oldal helye, átirányító
Barion Payment Zrt.1117 Budapest, Infopark sétány 1.Bankkártyás fizetés biztosításaAdatfeldolgozóérintett e-mail címe, fizetési azonosítója
Pannon Parcel Service Szolgáltató Kft.1183 Budapest, Nefelejcs u. 1-3.CsomagszállításAdatfeldolgozóérintett neve, címe, telefonszáma, e-mail címe

 

Érintett jogai

Az Érintett az Adatkezelő által kezelt személyes adataival kapcsolatban – többek között – a következőkben leírt jogokkal élhet.

Az Érintett hozzáféréshez való joga (GDPR 15. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  • az adatkezelés céljai; 
  • az Érintett személyes adatok kategóriái; 
  • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; 
  • a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; 
  • az Érintett joga a helyesbítéshez, törléshez vagy adatkezelés korlátozásához, valamint az adatkezelés elleni tiltakozáshoz; 
  • panasz benyújtásának joga a felügyeleti hatósághoz;
  • ha az adatokat nem az Érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ; 
  • az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. 

Az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát 1 példányban az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, Adatkezelő az információkat széles körben használt elektronikus formátumban adja át, kivéve ha az Érintett másként kéri, a benyújtástól számított legfeljebb 30 napon belül.. 

Helyesbítés joga (GDPR 16. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, valamint jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok kiegészítését, figyelemmel véve az adatkezelés céljára.

Törléshez való jog (GDPR 17. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az Érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:: 

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; 
  • az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; 
  • az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; 
  • a személyes adatokat jogellenesen kezelték; 
  • a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; 
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. 

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: 

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; 
  • a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből, vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; 
  • a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
  • Közérdek alapján végzendő archiválási-, tudományos és történelmi kutatási-, vagy statisztikai célból; 
  • jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. 

Az adatkezelés korlátozásához való jog (18. cikk)

Az Érintett kérésére a Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül: 

  • az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát; 
  • az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; 
  • az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy 
  • az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben. 

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. 

Adathordozáshoz való jog (20. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa. 

Tiltakozás joga (21. cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást (22.cikk)

Az Érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. 

Visszavonás joga

Az Érintett jogosult arra, hogy személyes adataira vonatkozó hozzájárulását bármikor visszavonja.

Jogorvoslati lehetőségek

Jogai megsértése esetén az Érintett a 2.2. pontban megadott elérhetőségeken keresztül, vagy a 2.3  pontban megadott Adatvédelmi Tisztviselőnél kérhet tájékoztatást, jogorvoslatot, vagy tehet panaszt. A Ezek eredménytelensége esetén Érintett jogosult bírósághoz fordulni, illetve megkeresni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elérhetősége

Megnevezés: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. 

Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. 

Tel: +36 (1) 391-1400 

Fax: +36 (1) 391-1410 

E-mail: [email protected] 

Honlap: http://www.naih.hu 

Egyéb rendelkezések

Hatósági megkeresés, vagy egyéb jogszabályi kötelezettségen alapuló egyéb szervezet megkeresése esetén Adatkezelő adatkiadásra lehet köteles, vagy arra lehet kötelezhető. Ilyen esetekben Adatkezelő törekszik csak annyi és olyan jellegű személyes adat kiadására, amely az adatkiadási kötelezettség szempontjából feltétlenül szükséges.

Jelen tájékoztató 2018. május 25-én lép hatályba.

Frissítve: 2019.10.01.

Adatkezelési tájékoztató letöltése (PDF, 240KB)